Nem tudom. Régebben komolyan érdekelt az orvosi pálya, de most így környezetem véleménye és saját belátásom miatt ejtettem a dolgot. Tényleg komolyan érdekel a gyógypedagógia is, végül is tényleg az érdeklődési körömbe vág és elérhető cél is. Nem értem, hogy akkor miért érzem úgy, hogy ez már lemondás? Régebben írtam arról, hogy az emberek álmai meg vágyai idővel elszürkülnek és hétköznapibbak lesznek. Most is ezt érzem. Hogy lemondtam valamiről, amit egész szívemmel akartam és kerestem valami mást, amiért kicsit nyugodtabban küzdhetek. Ezzel leginkább az a legnagyobb baj, hogy nem tudom én sem, hogy mit szeretnék. Pontosan tudom, hogy magamban kicsit még mindig dédelgetem az álmom, hogy egyszer írhatok nagyközönségnek, de már annyian összetaposták és széttépték, hogy nem hiszem, hogy menne. Hogy meg tudnám mutatni azt a részt magamból, ami a történetekben benne van. Szóval, hogy mi szeretnék lenni? Fogalmam sincs. Annyit tudok, hogy legyen így vagy úgy, de minél előbb önálló akarok lenni. Most ez a legfontosabb.
