aki érvek nélkül lázad, vagy láz nélkül érvel...

weheartit.com
Ma egyszerűen úgy keltem fel, hogy ezt ne. Konkrétan csukott szemmel irányoztam magam a konyha felé és döntöttem le ipari mennyiségű kávét, hogy legalább résnyire ki tudjam nyitni a szemeimet. Őszintén szólva ezen túl majdnem kiesett a reggelem, mindenesetre valahogy sikerült kisminkelnem magam, felöltözni és hasonlók, majd bevonszolni magamat. Aztán elsőn csak vártunk és vártunk, a tanárnő meg késve esett csak be. Hajamat téptem. Miért kell az első órát helyettesíteni? Mondjuk megejtettük a holnap esedékes osztályfőnökit, szóval azért haszna is volt. Utána két angol, amin egyiken dolgozat volt. Volt egy feladat, amiben ilyen szinonimákat kellett párosítani. Értettem minden szót, de mi a faszom már, hogy nem ugyanazt jelentették? Lehet, hogy a tanárnőnél igen, de egyébként meg nem. A kör és a kétismeretlenes másodfokú egyenlet kapcsolata - SD- vel itt mondtuk azt, hogy na viszlát, aztán valahogy csak megértettem ezt is, bár őszintén rációt még mindig nem látok benne, de tudom, hogy hogyan kell csinálni, csak azt nem, hogy miért. Volt egy magyarunk is, ahol nemes egyszerűséggel leszartam a világot - mondjuk tény, hogy előtte veszettül felhúztak a szalagavató témával és a fejemet vertem volna a falba, vagy megtéptem volna az illetőket; egyiket sem tettem. SD meg PL így beszéltek volna hozzám vázlatírás közben, ilyen apró megjegyzések meg estébé, de nemes egyszerűséggel nem reagáltam. Németem végül elmaradt, föcin meg feldobódtam kicsit és a vaktérkép is ötös lett. Utána meg hazajöttem, bár isten tudja, hogy milyen takony hullik megint az égből és, hogy körülbelül olyan idő van, mint szibériában nyáron, de hazavergődtem. Már fél óra alatt veszekedtem is, most meg a család és a szomszédság jó zenét hallgat, ha akarja, ha nem. Szóval most ott tartok, hogy legszívesebben a megáradt Dunába ugranék súllyal a lábamon és fene se tudja miért nem teszem.

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.