this is fucking awsome

weheartit.com
Valami hihetetlenül felpörögtem, attól függetlenül, hogy reggel megint csak olyan 'vesszen az emberiség' hangulatban voltam. Mondjuk ugye tovább aludhattam, de nem sokat segített, mert megint akkora adag kávéval indítottam a napot, hogy az valami incredible. Első órán kikaptuk a matekot, ami kettes, de előnyös alkunknak köszönhetően hármas került be a naplóba. Feleltem is és akkora zseni vagyok, hogy négyest kaptam, ami ugye, ha az átlagomat nézzük, akkor javuló tendencia. ( a történelem témazáróm pedig ötös lett, megint; mintha nem is én lennék, mert a majdnem három év alatt körülbelül mindig négyest írtam, ez meg már a harmadik ötös idén) Aztán jött a la fiesta! Először a többiekkel voltunk lenn a klubhelyiségben, utána meg a a spanyolokkal és bár nehezen indult, de nekem most annyira megjött a party feeling. Az angolomat is használtam, sőt majdnem csináltunk harlem shake videót is, ki is kötöztünk egy embert a falhoz, de aztán mégsem jött össze. De akkor is it was fucking awsome. Még la fiesta! Amúgy rengeteg spanyol számot hallgatunk és azok aztán megadják a hangulatot. Tényleg igazi club feeling lett odalenn. VB-vel azt dumáltuk, hogy hétfőn, mielőtt hazamennek még tényleg kellene csinálni egy ilyen partyt, mert azért ennyi jár. Most meg jön majd L, őt is ezer éve nem láttam. Alexandrázni is voltam ma és kinéztem magamnak egy könyvet. Amúgy azon gondolkoztam, hogy most úgy a suliban kezd rendbe jönni minden, KD gyökérségeit tudom kezelni, maximum osztom, a társasági élet valami világi jelenleg és sulin kívül is kezd feléledni az életem. Ja és már nem ülök be gyomorgörccsel németre meg matekra és mintha javulnék is mind a kettőből - jó a németet lekopogom, mert még nem kaptuk ki a legutolsó témazárót. *legyen kettes, legyen kettes* Szóval igen, most, hogy amúgy minden el van baszva máshol. Tényleg van ebben a nagybetűs ÉLETben valami kifejezetten ironikus. 
Ez most olyan party hangulat inkább, mint a tegnapi, ami inkább olyan klub hangulat volt. SD is ezt énekelte mielőtt kihívtak ma matekon felelni. 

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.