Igazából megint ott tartok, mintha kicsit kezdene kiszaladni a lábam alól a talaj. Nem tudom megint mi hozta elő ezt az egészet. Elegem van az emberekből, akikkel annyit vagyok. Ott PL is. Megy ez a 'kedvelek valakit, mert a többség gyökérnek tartja én meg nem leszek olyan mint ők'. Pedig akit a többség gyökérnek tart, az többnyire tényleg gyökér. De nem ő nem olyan, mint a többiek. Ha kell ő szembe megy az árral, pedig van, hogy veszettül nincs igaza. Én is megkapom, hogy néha mekkora szemét vagyok meg, hogy ez meg az gerinctelen lenne részemről. Persze ő (ezentúl X) lehet gerinctelen velünk szemben, meg azt sumákol, amit akar és egyebek, csak mert PL kedveli. Nekem meg olyan, mintha a második anyám lenne, de basszus nekem ne ossza az észt, mikor még idősebb is vagyok. Ha akarok a kútba ugrok és tudja mit? Kibaszottul semmi köze nem lenne hozzá. Jön és mindent tudni akar és ez egész megfojt. És érzem magamon, hogy inkább akkor beszéljünk könyvekről, sorozatokról mert nem akarok személyes dolgokról beszélni vele. A terem másik felébe akarok ülni, kényelemben SD-vel, A-val röhögni a szünetben. Nem a fejmosást hallgatni, hogy miért lett 2-es a német TZ-m, mikor ő csütörtök reggel 20 perc alatt elmondott egy csomó mindent? Talán mert veszettül leszartam, mert végre megérteni akartam, nem bemagolni a rohadt válaszokat. És egyébként is 2-esről beszélünk, mikor eddig egy 2-es TZ-m volt ezen kívül a többi meg karó és csak az egyéb jegyek húzták fel. Hát ne is haragudjon, hogy nekem van azért némi szociális életem és szórakozom is, nem csak a tankönyvek fölött görnyedek, főleg nem a német könyv felett, mikor azt egyszerűen rühellem. Egyszerűen idegbeteg tudok ettől lenni. Egyébként SD-vel most jó, eddig azt hittem, hogy többnyire már kiépítettük a rutinunkat, de még most is fejlődünk. Szeretek vele lenni, kényelmes. Nem zaklat, de nevetünk, ha bajom van, nem kérdezi, de érzem, hogy mondhatom. Tudom, hogy ha úgy van érdekli is. És a hülyeségeimet is elviseli, meg a hisztiket, mikor fáj a fejem, vagy írunk, vagy akár mindkettő. GS-l is jó most, elmondtam neki a B-s dolgot is és nem izgat, ha PL felhúzza magát azon, hogy csak ő nem tudja. A meg CSD meg olyanok mint eddig. CSD-vel is megbékéltem, egész jól elbeszélgetünk, bár ebben az a legszebb, hogy azt hitték, hogy majd jól összeveszünk erre én vele szemben nem nagyon mutatok ellenszenvet. Nesze nektek, ez a véleményem. VB-vel is jól megvagyunk, egyszerűen vele annyit tudok hülyéskedni meg egyebek és értékeli is a sokszor gyökér vagy túl szarkasztikus humoromat is. Igazából ha összességében nézem, akkor nem olyan rossz ez a társaság. Sőt nagy részét egyszerűen imádom. Akik meg már a fejemre nőttek, hát őket inkább elkerülöm. Egyébként nem sok van. Kezdünk TD-vel visszaállni a rendszeres sportra, ez is segít elterelni a gondolataimat. Persze nem fogok hazudni, néha bennem van, hogy már beleroppanok idegileg ebbe a helyzetbe. Kicsit már össze is tört szerintem. Elejtett megjegyzések, jövőképek. Mindig elveszítek kicsit valamit, ami már sose kapok vissza. És annyiszor bennem van, hogy tavaly augusztusban mennyire tűnt messzinek ez az egész most meg már itt van. Néha a vád van bennem, hogy lehet, hogy az egész utolsó évem el lesz baszva jövőre csak, hogy másnak jó legyen. Néha inkább csak félek, hogy mi lesz ezután, hogy tényleg mindent elveszítek, hogy ki leszek akkor? Hogy érdemes-e kivárni még? Hogy megéri-e menni ezután? Néha csak nem érdekel. Nem válaszolok az embereknek, nézek ki a fejemből. Leülök egy könyvvel és bárki jön be és beszél hozzám nem érdekel. Nem felelek. Majd elmegy. Annyira senki nem kitartó, hogy megkérdezze, miért csinálom. Nem is számít igazán. Ma még a családi szociális élethez sem volt semmi kedvem. Pedig felmerülhet bennem, hogy talán ez az utolsó. Vagy utolsó előtti. Vagy az azelőtti. Vagy ezeken már mind túl vagyok. Azaz igazság, hogy félek. Kimondhatatlanul félek és ezen nem segít az sem, hogy nem vagyok egyedül, hogy terápiára járok vagy, hogy leírom ide. Ezen senki nem tud segíteni. Én magam sem.
