Posted on Sunday, May 12, 2013 · Leave a Comment
Legszívesebben magzatpózban fekve sírnám át az életem, de tudom, hogy azt nem lehet. Azt is tudom, hogy nem folytathatom a sokáig a rossz hangulatomat, hogy nem szólok hozzájuk, hogy nem mosolygom. Mert az érettségiig ráfoghatom a stresszre, de utána vissza kell változnom azzá, aki eddig voltam. Nem lehet feltűnő. Nem kelthetek bántudatot, vagy gyanút. Ez most nem rólam szól, bárhogy is fáj. Ma kitakarítottuk a lakást. Furcsa érzés volt törölgetni a sok kis mütyürt. Mindről eszembe jutott egy-egy emlék. Közben arra is rájöttem, hogy bár magam mögött hagyhatnám ezt az egészet. Azt érzem, hogy az összes szépnek tűnő emlék nem mást, mint ámítás. Kívülről szép, de belülről már nagyon régen elrohadt. Tegnap Diával egyetemeket nézegettünk. Szegeden és Debrecenben (sőt Pécsen is) van biológus alapszak, amihez jó a földrajz érettségi párnak. Talán tényleg az lenne a legjobb, hogy a 3 éves alapképzésre elmenjek innen. Most egyszerűen azt érzem, hogy megfojt ez a helyzet. Itthon még nem mondtam. Apát ma csak az érdekelte, hogy levegye anya válláról a takarítás terhét, anyát meg nem hiszem, hogy jelen pillanatban magán kívül más érdekelné. Szóval igen. Még nem mondtam itthon. Bár végül is az én döntésem és tekintve, hogy maximum az állami játszik, mert fizetősre nem lenne pofám elmenni és elvárni, hogy kifizessék, így abszolút az én döntésem. Mondjuk lehet, hogy teljesen mindegy. Nem tudom mi lesz velem a jövőben. És megint ott vagyok, hogy magzatpózba görnyedve bőgném végig minden napomat, vagy legalább a következő pár hónapot. De mit tehetek? Húzd ki magad, nézz előre, mosolyogj; indulás!
frissítve: Egyébként van egy nagyon morbid játék tabletre, aminek az a lényege, hogy egy bakteriális fertőzéssel ki kell írtam az emberiséget. Fejlesztgetni kell; legyen minél halálosabb, fertőzőbb, ellenállóbb. Egész király. Tegnap sikeresen kiirtottam rajta az emberiséget.
frissítve: Egyébként van egy nagyon morbid játék tabletre, aminek az a lényege, hogy egy bakteriális fertőzéssel ki kell írtam az emberiséget. Fejlesztgetni kell; legyen minél halálosabb, fertőzőbb, ellenállóbb. Egész király. Tegnap sikeresen kiirtottam rajta az emberiséget.
cimkék
"barátság"
(5)
A
(4)
A világról...
(7)
about the world and other things...
(1)
Adony
(2)
agymenés
(4)
ajándékok
(2)
ajánló
(14)
ajj
(4)
álmok
(7)
angol
(2)
angol blog
(1)
anyád
(4)
apróság
(34)
B
(23)
bakancs lista
(1)
baleset
(1)
barátok(:
(79)
barátság
(4)
beautys
(1)
BÉCS
(2)
béke
(2)
best
(1)
beszámoló
(8)
betegség
(9)
biológia
(3)
blog
(39)
boldogság
(11)
buszozás
(6)
bycicle
(1)
changes
(2)
csakúgy
(5)
család
(35)
csalódás
(7)
csend
(1)
cserediák
(1)
darvak
(2)
depresszió
(7)
diéta
(4)
disney
(4)
dolgozat
(1)
düh
(3)
E
(1)
edzés
(7)
egyéb
(2)
egyéb TVs
(8)
egyedül
(5)
egyetem
(5)
ehh
(5)
éjszaka
(2)
ékszer
(1)
elég
(60)
élet
(3)
életjel
(2)
életmód
(2)
elmélkedés
(8)
emberség
(4)
emlékezni
(8)
english
(6)
érettségi
(6)
értekezés
(29)
érzések
(10)
everything
(1)
exam
(1)
EZAZ
(2)
fáj
(19)
fantasztikus
(6)
fáradtság
(4)
feelin'
(3)
félelem
(6)
film
(8)
fősuli
(5)
fotók
(64)
frizura
(1)
fuck
(16)
funny
(2)
furcsa
(1)
gép
(1)
gif
(11)
gossip.girl
(4)
grr
(2)
gyerekes
(4)
gyermekszív
(4)
hajfestés
(3)
hajtogatás
(1)
halál
(1)
happy^^
(17)
harc
(3)
hazug barát
(14)
hazugságok
(3)
help
(2)
helyzetjelentés
(8)
hétvége
(4)
hibák
(3)
HÓ
(3)
hülyeségxD
(3)
ideg
(2)
idézetek
(39)
időjárás..o.o
(4)
igeen
(4)
imádom
(2)
international
(1)
írásról...
(11)
ironia
(13)
jövő
(15)
karácsony
(5)
kavalkád
(7)
kávé
(3)
kedvenc
(2)
kép
(11)
képek
(13)
keringó
(2)
keserédes
(1)
kiborulás
(1)
kitartás
(1)
klasszik
(4)
könnyek
(5)
könyv.film
(15)
körömlakk
(4)
közérdekű
(3)
külföldi
(5)
különleges helyek
(2)
különös
(1)
kultúra:D
(1)
L
(17)
lélek
(11)
life
(6)
love
(1)
magány
(3)
magyar zene
(24)
matek
(2)
megkönnyebbülés
(2)
merengés
(2)
mese
(5)
mesék
(1)
Milly♥
(1)
minden
(54)
mindennapok
(258)
momentum
(8)
mottó
(1)
msn beszélgetés
(1)
múlt
(3)
művelődés
(1)
nagydumás.kisccsajok
(1)
nagydumás.kiscsajok
(1)
német
(4)
nemtudom
(1)
Not crazy
(16)
novella
(14)
nowdays
(1)
olvasás
(9)
once upon a time
(8)
optimizmus
(2)
őrület
(2)
összegzés
(2)
összeomlás
(3)
pályázat
(1)
PandP:D
(4)
pánik
(1)
pár gondolat
(10)
pár szó
(2)
parfüm
(1)
party
(2)
pathetic
(1)
pia
(1)
PL
(1)
pszicho
(1)
R
(2)
reggelt
(3)
régi.barátság
(1)
remény
(5)
rövidke
(1)
ruhák
(1)
S
(3)
saját
(2)
SD
(2)
semmiség
(2)
séta
(4)
shopping
(4)
showder klub
(1)
sorozatok
(53)
St.Trinian's
(5)
star wars
(1)
stressz
(1)
suli
(94)
sunglasses
(1)
sunshine
(1)
supernatural
(3)
szabadság
(2)
szalagavató
(5)
szánalom
(1)
szenny
(3)
szerelem
(20)
szerelem kölcsönbe
(1)
szerencsétlen..
(4)
szeretnyelv
(1)
szerzemény(:
(6)
sznobizmus_ehh
(2)
szobám
(2)
szocializálódás
(1)
szokásos
(1)
szülinap
(2)
szünet(:
(4)
szünetel
(1)
szürkeség
(2)
tablet
(5)
tanulás
(2)
társaság
(2)
tavasz
(5)
TD
(9)
tea
(1)
tél
(3)
telefon
(1)
tervek
(6)
tetoválás
(3)
the end
(1)
továbblépni
(2)
továbbtanulás
(2)
trailer
(1)
truth
(60)
tumblr.com
(1)
újév
(4)
unalom
(2)
ünnepek
(21)
üresség
(4)
utálom
(5)
vágyak
(3)
valami új
(2)
válás
(1)
valóság
(3)
változás
(7)
varázslat
(1)
város
(1)
VB
(2)
vers.szöveg
(4)
vers(?)
(5)
veszekedés
(1)
veszély
(1)
vicces
(2)
video
(1)
vihar
(1)
világom
(3)
vizsga
(13)
vizsgaidőszak
(1)
wakeup
(1)
weheartit
(56)
weheartit.com
(9)
wishlist
(1)
world
(1)
zaj
(2)
zakkant
(1)
zaklatottság
(8)
zene♫ ♪
(158)
Powered by Blogger.
