Posted on Friday, May 03, 2013 · Leave a Comment
Már az időjárás. Nem, nem az időjárás so hot. Sőt az ma kifejezetten érdekes volt, mert végeztünk a teremdíszítéssel (azt mondták menjek virágkötőnek, de arra jutottam némileg magasabbra török egyelőre, aztán majd elválik) és elkezdett szakadni az eső. Irodalomtanárunk csak kicsit volt kiakadva, hogy akkor most hogy a szarba lesz a ballagás? Aztán elállt, kirakták a hangcuccot és nem kezdett el újra szakadni is. Szóval végül is szerencsések vagyunk. Amúgy nem jöttem ma haza ballagás előtt és igazából döglést követően megvalósítottunk egy igen durva ötletet, amit nem fogok leírni, de végeredményben kicsináltam a nyálkahártyámat, mert chillis-mentás dohányt szívtunk. (:D) De amúgy nem volt rossz, csak egy ideig majd' meghaltam, aztán osztálytársam is letüdőzte és krehácsolt meg böfögött (néha egyszerre), mindezt fél órával a ballagás előtt, amin amúgy verset mondott. Na, tudunk élni. Díszítés közben is remekül megvoltunk (szarrá röhögtük magunkat), a ballagást meg körülbelül háttal néztem, mert végig dumáltam valakivel. Szóval veszett jó nap volt, bár egy erős depivel indult és még mindig bennem van azaz érzés, ami rám tört a WC-ben. Mindegy, hogy hogyan érzem magam, az tény, hogy az életem most lefelé megy. Szívhatok, ihatok, szétcsaphatom magam, akkor is veszett nagy lejtőn vagyok, teljesen mindegy. És igen van, hogy érzem, hogy ezerrel száguldom lefelé, de néha jobb. Ma is a mennytől a pokolig mindenhol jártam. Az párkapcsolatos könyvnek igaza volt, bár nem olyan értelemben értendő a tanács. Most van. Nem holnap lesz és nem a jelent volt. Nem azt kell megélnem. Hanem a mostot. Nem támaszthatok hatalmas elvárásokat sem másokkal, sem magammal szemben, ha történik valami rossz, akkor azt át kell lépnem. Egyébként, ha nem így teszek csak egy olyan szakadék felé hajtom magam, amiből nem fogok tudni kimászni. És már túl messzire jutottam, hogy most essek bele és eldöntsem, hogy ennek itt vége. Innen már el kell jutni a kereszteződésig és akkor majd újragondolni a dolgokat. Addig pedig a jelenben élni.
cimkék
"barátság"
(5)
A
(4)
A világról...
(7)
about the world and other things...
(1)
Adony
(2)
agymenés
(4)
ajándékok
(2)
ajánló
(14)
ajj
(4)
álmok
(7)
angol
(2)
angol blog
(1)
anyád
(4)
apróság
(34)
B
(23)
bakancs lista
(1)
baleset
(1)
barátok(:
(79)
barátság
(4)
beautys
(1)
BÉCS
(2)
béke
(2)
best
(1)
beszámoló
(8)
betegség
(9)
biológia
(3)
blog
(39)
boldogság
(11)
buszozás
(6)
bycicle
(1)
changes
(2)
csakúgy
(5)
család
(35)
csalódás
(7)
csend
(1)
cserediák
(1)
darvak
(2)
depresszió
(7)
diéta
(4)
disney
(4)
dolgozat
(1)
düh
(3)
E
(1)
edzés
(7)
egyéb
(2)
egyéb TVs
(8)
egyedül
(5)
egyetem
(5)
ehh
(5)
éjszaka
(2)
ékszer
(1)
elég
(60)
élet
(3)
életjel
(2)
életmód
(2)
elmélkedés
(8)
emberség
(4)
emlékezni
(8)
english
(6)
érettségi
(6)
értekezés
(29)
érzések
(10)
everything
(1)
exam
(1)
EZAZ
(2)
fáj
(19)
fantasztikus
(6)
fáradtság
(4)
feelin'
(3)
félelem
(6)
film
(8)
fősuli
(5)
fotók
(64)
frizura
(1)
fuck
(16)
funny
(2)
furcsa
(1)
gép
(1)
gif
(11)
gossip.girl
(4)
grr
(2)
gyerekes
(4)
gyermekszív
(4)
hajfestés
(3)
hajtogatás
(1)
halál
(1)
happy^^
(17)
harc
(3)
hazug barát
(14)
hazugságok
(3)
help
(2)
helyzetjelentés
(8)
hétvége
(4)
hibák
(3)
HÓ
(3)
hülyeségxD
(3)
ideg
(2)
idézetek
(39)
időjárás..o.o
(4)
igeen
(4)
imádom
(2)
international
(1)
írásról...
(11)
ironia
(13)
jövő
(15)
karácsony
(5)
kavalkád
(7)
kávé
(3)
kedvenc
(2)
kép
(11)
képek
(13)
keringó
(2)
keserédes
(1)
kiborulás
(1)
kitartás
(1)
klasszik
(4)
könnyek
(5)
könyv.film
(15)
körömlakk
(4)
közérdekű
(3)
külföldi
(5)
különleges helyek
(2)
különös
(1)
kultúra:D
(1)
L
(17)
lélek
(11)
life
(6)
love
(1)
magány
(3)
magyar zene
(24)
matek
(2)
megkönnyebbülés
(2)
merengés
(2)
mese
(5)
mesék
(1)
Milly♥
(1)
minden
(54)
mindennapok
(258)
momentum
(8)
mottó
(1)
msn beszélgetés
(1)
múlt
(3)
művelődés
(1)
nagydumás.kisccsajok
(1)
nagydumás.kiscsajok
(1)
német
(4)
nemtudom
(1)
Not crazy
(16)
novella
(14)
nowdays
(1)
olvasás
(9)
once upon a time
(8)
optimizmus
(2)
őrület
(2)
összegzés
(2)
összeomlás
(3)
pályázat
(1)
PandP:D
(4)
pánik
(1)
pár gondolat
(10)
pár szó
(2)
parfüm
(1)
party
(2)
pathetic
(1)
pia
(1)
PL
(1)
pszicho
(1)
R
(2)
reggelt
(3)
régi.barátság
(1)
remény
(5)
rövidke
(1)
ruhák
(1)
S
(3)
saját
(2)
SD
(2)
semmiség
(2)
séta
(4)
shopping
(4)
showder klub
(1)
sorozatok
(53)
St.Trinian's
(5)
star wars
(1)
stressz
(1)
suli
(94)
sunglasses
(1)
sunshine
(1)
supernatural
(3)
szabadság
(2)
szalagavató
(5)
szánalom
(1)
szenny
(3)
szerelem
(20)
szerelem kölcsönbe
(1)
szerencsétlen..
(4)
szeretnyelv
(1)
szerzemény(:
(6)
sznobizmus_ehh
(2)
szobám
(2)
szocializálódás
(1)
szokásos
(1)
szülinap
(2)
szünet(:
(4)
szünetel
(1)
szürkeség
(2)
tablet
(5)
tanulás
(2)
társaság
(2)
tavasz
(5)
TD
(9)
tea
(1)
tél
(3)
telefon
(1)
tervek
(6)
tetoválás
(3)
the end
(1)
továbblépni
(2)
továbbtanulás
(2)
trailer
(1)
truth
(60)
tumblr.com
(1)
újév
(4)
unalom
(2)
ünnepek
(21)
üresség
(4)
utálom
(5)
vágyak
(3)
valami új
(2)
válás
(1)
valóság
(3)
változás
(7)
varázslat
(1)
város
(1)
VB
(2)
vers.szöveg
(4)
vers(?)
(5)
veszekedés
(1)
veszély
(1)
vicces
(2)
video
(1)
vihar
(1)
világom
(3)
vizsga
(13)
vizsgaidőszak
(1)
wakeup
(1)
weheartit
(56)
weheartit.com
(9)
wishlist
(1)
world
(1)
zaj
(2)
zakkant
(1)
zaklatottság
(8)
zene♫ ♪
(158)
Powered by Blogger.
