troublemaker

A szerdai érettségi óta valami hihetetlen módon felszabadult vagyok. Vagyis lassan már kezd lecsillapodni, de még mindig megvan az érzés. Egy kicsit. Miután szerdán hazaértem, este sétáltunk Diával, megdumáltunk mindent. Aztán hazafelé futottam, csak mert jólesett, mert nem érdekelt, hogy mennyire néznek hülyének, hogy az úton futok hazafelé, szökdelek, mosolygok. Nem érdekelt, hogy a végén már azt éreztem, hogy ott fogok összeesni, mégis mosolyogtam. Pedig táncolt előttem a világ. Nem számított. Csütörtökön megvolt az első konzultáció a szóbeli tételekről és kérésre nem néztük az érettségit, mert nem akartuk magunkat stresszelni. Szerintem úgyis hamar ki fogja javítani a tanárnő, addig meg felesleges neked számolgatni és azon idegeskedni, hogy azt az 1 pontot megadja-e vagy sem, vagy mi lesz. Csütörtökön alig ettem és ilyen random foltok táncoltak előttem magyaron, miközben az érettségiről beszélgettünk. Egyébként más nem sok volt. Egy kis szőlőcukorral felturbóztam magam délutánra és tekertünk egyet Diával. Ma meg nem mondhatjuk, hogy eseménytelen nap volt, de azért semmi extra nem történt. De az a vicces az egészben, hogy ahhoz képest, hogy mennyire szenvedtem már csütörtökön, hogy elegem van, meg nem akarom, ahhoz képest ma tényleg jó volt. Dumáltunk osztályfőnökin a kirándulásról meg egyebek, még a zűrös osztálytársunk ügyét is megvitattuk. Utána írtunk Madáchból, az is egészen jól ment. Történelmet kifejezetten élveztem. Utána ott maradtam egy ideig matek felkészítőn, mert ofő tartja és a fent említett zűrös osztálytársunkról volt szó, amire kíváncsi voltam. Egészen sokat nőtt ofőnk a szememben, sokkal nagyobb hunyónak éreztem ebben az egész kavarásban, de kiderült, hogy nem is igazán az. Szóval jó volt a mai nap. Most meg ott tartok, hogy elmászok fürdeni, utána meg bevackolom magam az ágyamba és olvasok. Áhh, még mindig tart a felszabadultság érzés... 

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.