Szóval igen, nem írtam egy ideje. Pedig itthon vagyok már több mint egy hete. Röviden mondva, a múlthéten 7 napból 4-et ivással töltöttem. Hétfő, kedd, szerda Siófokon voltunk. Jó volt. Szokás szerint kihozta belőlem a depressziót a vodka, de olyan embereket találtam meg vele, akik egyszerűen annyira jól fogadták azt az énemet, amit mindenki elől elrejtek, hogy az valami hihetetlen. Szeretem őket. Nagyon. És tényleg nincs feelingesebb, mint mikor ülsz a parton, süvít a szél, túl sokat beszélsz a piától, már a második cigidet szívod és éppen arról értekeztek, hogy igen el van ez baszva rendesen. Megnyugtattak, hogy nekik se jobb, nekik se könnyű és, hogy nem vagyok bolond. Meg, hogy túl leszek rajta. Aztán mind megöleltek. És egyszerűen annyira jól esett! Utána este még kiborultam egyszer, de erről itt és most nem beszélnék. Másnap jobb volt. Nevettünk, ittunk, szórakoztunk. Jó volt. Nagyon jó volt. Utolsó két napban nem volt semmi, tesóm ballagása is jó volt. Be is dobtam az emlékes kis üvegcsémbe, hogy "jó kis családi esemény, minden szarkazmus nélkül". Persze volt utána balhé. De az nem az én ügyem. A hetet tanulással töltöttem többé kevésbé, tegnap túlestem a földrajz szóbelin. Mehetett volna jobban is. Tanulhattam volna többet. Tudhattam volna többet. Húzhattam volna jobb tételt. Arra gondolni sem akarok, hogy ez az egyetemhez kevés, mert tudom, hogy kevés lesz mert én ehhez az egészhez kevés vagyok. De lassan már elfogadom. Aztán ma robbant a bomba. Tudtam, hogy ez lesz. Hogy egyszer bejelenti, hogy ennyi és nem tudtam, hogy a többiek hogyan reagálnának. Szívem szerint felvágnám az ereim vagy benyomnék egy vödör jégkrémet, vagy leinnám magam. De pontosan tudom, hogy mindegyik után utálnám magam. Mármint az első után nem, de ilyen ugye nem csinálunk, bármennyire van is elbaszva az életem. Szóval igen. Nem sírok, nem ölöm meg magam. Megnyugszom és túl leszek rajta. Lényeg a pozitív hozzáállás. Le fogok fogyni, fel fogok épülni lelkileg és rendbe fogom hozni az életünket. Viszont most egyszerűen kényszert érzek az önsegítő könyvek olvasásához és ahhoz, hogy elrohanjak a Diához vagy a Lottihoz és kisírjam magam. De nem. Előbb átgondolom reálisan és nem fogok sírni. Már így is túlzottan tönkrementem ebbe az egészbe. Viszont jó hír, hogy megint megjött az íráshoz a kedvem és most az egyhetes pihenésem alatt (már befejeztem a föcit, de még nem kezdem el átvenni az emeltes biológia tananyagot) szeretnék belevágni. Van két ötletem is. Az a véleményem, hogy Őméltósága elmehet a melegebb éghajlatra. Lehet, hogy most még nem írok jól, de igenis írni fogok. Mert kell a lelkemnek. Szükségem van rá. Elnézést a hosszú és kusza posztért. Már ha valaki elolvassa. Nem mintha számítana még. Már csak a magam megnyugtatására írok ide is.
