~Száz lakat alatt őrzött, titkos álomvilág~

Hogy valami okossággal kezdjek: a múltkor olvastam Müller Péter Varázskő c. könyvében, hogy a másik feled, a lelki társad akkor is hiányozhat, ha még nem ismered. Hát valahogy néha én is ezt érzem, csakhogy ma roppant eszes módon arra döbbentem rá, hogy attól, hogy hiányzik még nem kellene olyan emberekre ráhúznom, hogy hiányzik, mert Ő lenne, vagy lehetne a nagy Ő, akik talán nem is. Hiányzik valaki. Olyan párkapcsolati értelemben. De nem x vagy y. Szóval igen. Nem mintha ez a felfedezés előrébb vitt volna bármivel is vagy jobb lenne, de na. Ez csak úgy eszembe jutott. Feszegettünk mostanság ilyen témákat a suliban is. Egyébként néha idegrohamot kapok odabenn, de azért szeretek bejárni. Persze ott az érettségi nyomás, de jó a társaság és azokat az embereket, akik ott vannak velünk és hülyéskednek, azokat végtére is nagyrészt szeretem. Nem mondom, hogy nincs olyan ember, akit úgy elküldenék a fenébe, de azért jó. Ilyenkor mikor persze cukormázasan ömlengek róluk eszembe jut, hogy mi lesz velem nélkülük és ilyenkor itt mindig sokkal de sokkal szentimentálisabb vagyok, de ott és akkor, mikor világméretű baromságokat feszegetünk nem. És imádom, mikor állatkodunk, a fiúk méreteit feszegetjük, órán fotósorozatot csinálunk, mentost dobunk a colába az ablakban (jó az majd eztán jön, mert a múltkori colába nem volt szénsav. Sőt ha belegondolok már cola se sok) vagy csak úgy röhögünk. Azt hiszem minden érzelmi és lelki bajomra ők a legjobb orvosság. Mert odajönnek, megölelnek, meghallgatnak és megnevettetnek. Persze ez nem csak rájuk, de Diára és Lottira is igaz. Szóval igen, mondhatjuk, hogy kimásztam a gödörből. Egyébként vannak még ilyen mélyen szántó gondolataim, de szerintem ezt egyelőre magamban tartom. Majd valamikor máskor osztom meg őket. És ha elolvastad a bejegyzést, feltűnhet, hogy nincs benne hosszú i betű, mert anyánál vagyok és itt másféle billentyűzet van és fogalmam sincs, hogy hol a hosszú i. De azért szépen kikerültem :D